A jelenlegi események arra késztenek bennünket, hogy ne csupán saját magunkat és szeretteinket, hanem azokat is védjük, akikkel napi szinten találkozunk a tömegközlekedésen, a munkahelyünkön vagy a négylábú kedvenceinkkel tett séták során. Nem csupán olyan jogi intézkedésekről van szó, mint például a maszk viselése, hanem az önmagunkról való gondoskodásról is, legfőképpen ami a rendszeres higiéniát illeti.
 
Az emberek országszerte gondoskodnak egészségükről, amely gyakran az olyan új készülékek megvásárlásában is megmutatkozik, mint például a légtisztító. Mi is észleltük, hogy nagyobb az igény ezekre a készülékekre, éppen ezért döntöttünk úgy, hogy elmagyarázzuk, hogyan is működnek.
 

Mire képes a légtisztító?

 
A légtisztító fő feladata a levegő minőségének javítása otthonában, illetve abban a helyiségben, ahol el van helyezve. Úgy működik, hogy beszívja a levegőt, amelyet számos szűrőn átvezet, amelyek megszabadítják a szennyeződésektől, majd ezt követően a levegő újra visszakerül a helyiségbe. Így a levegőből eltávolítható a por, a pollen, a baktériumok és a vírusok – abban az esetben, ha a légtisztító a megfelelő szűrőkkel felszerelt.
Minél több fokozatú a szűrés, annál nagyobb a hatékonyság. De nem fair csodát ígérni.
 

Hogyan növeljük a vírusok és baktériumok elleni védelmet?

 
Amint már említettük, a légtisztító hatékonysága a vírusokat és a baktériumokat illetően legfőképpen attól függ, hogy hány szűrési szinttel rendelkezik. Egy egyszerű szabály vonatkozik erre: minél több, annál jobb. Azonban nem csak a mennyiség, hanem a minőség, a kivitelezés és az egyes szűrők technológiája is nagyon fontos.
 
Ebben az esetben teljesen alapvető a HEPA szűrő jelenléte, amely más eszközökben is megtalálható. Amint a tesztek mutatják, a HEPA szűrő szinte száz százalékos hatékonysággal képes felszívni az apró részecskéket, az allergéneket, a baktériumokat és a vírusokat – azonban kizárólag rendszeres csere esetén. 
 
A szűrőket rendszeresen ki kell cserélni (némelyiknél az élettartamot rendszeres mosással is meghosszabbíthatjuk - persze nem a végtelenségig).
 
Nagy hangsúlyt kell fektetni a „szinte” szóra, mivel nem lehet arra hagyatkozni, hogy a légtisztító megvédi Önt a vírusoktól és a baktériumoktól. Még a piacon lévő legjobb készülékek sem ígérhetnek csodákat. Ezért a vírusos és bakteriális betegségek megelőzésében az alapos higiénia továbbra is a legfontosabb és mindenekelőtt a leghatékonyabb intézkedés.
 
 

Rohnson R-9600 PURE AIR

 
A Rohnson R-9600 készülék, hasonlóképpen, mint a további légtisztítók, minőségi, tiszta és jól belélegezhető levegőt hoznak létre a helyiségben. Ennek köszönhetően megkönnyebbülést és védelmet nyújtanak különösen az allergiások, a kisgyermekek és az idősek számára.
 
Ügyfeleink számára, akik szeretnék magukat és a családjukat védeni, főleg a Rohnson R-9600 PURE AIR légtisztítót szoktuk ajánlani. A vírusokkal és baktériumokkal szembeni védelem szempontjából ez a legmegfelelőbb termék a kínálatunkból. Nagyon hatékony, amit a hétszeres szűrőrendszere is alátámaszt. Ez a rendszer a következőkből áll:
 
  1. Előszűrő - felfogja a nagyobb szennyeződéseket, például a szőrt, a hajat, a pollent, ezzel pedig növeli a többi szűrő élettartamát
  2. Katalitikus szűrő - lebontja a veszélyes anyagokat a levegőben, például az ammóniát és a benzént
  3. Formaldehid szűrő - még a legkisebb toxikus anyagoktól, például a formaldehidtől is megszabadítja a levegőt
  4. Antibakteriális szűrő - elnyeli a port és a mikroorganizmusokat, valamint likvidálja a baktériumokat és a nedvességet, ezzel pedig megakadályozza a penész kialakulását
  5. HEPA szűrő - felfogja a 0,1 mikron méretű részecskéket, például a port, a pollent, a cigarettafüstöt, az állati eredetű allergéneket és a penészspórákat
  6. UV-lámpa - az ultraviola sugárzás segítségével megöli a levegőben lévő mikroorganizmusokat, például a vírusokat 
  7. Ionizátor - negatív ionokat generál, ennek köszönhetően pedig a levegő kellemes és friss marad
 
A szűrőkhöz meg kell említeni, hogy az általános légtisztítók kizárólag alapvető UV-lámpával ellátottak, tehát a vírusokkal és a baktériumokkal szembeni védelem nem száz százalékos. Az UV lámpák gyakran csupán ózongenerátorként szolgálnak, amely úgy tisztítja a levegőt, hogy elpusztítja a vírusokat, baktériumokat, gombákat, parazitákat és más káros mikroorganizmusokat. Azonban szintén nem száz százalékos védelemről van szó.
 
A Rohnson R-9600 készülék, hasonlóképpen, mint a további légtisztítók, minőségi, tiszta és jól belélegezhető levegőt hoznak létre a helyiségben. Ennek köszönhetően megkönnyebbülést és védelmet nyújtanak különösen az allergiások, a kisgyermekek és az idősek számára.
 

Mit szól ehhez az immunrendszerünk?

 
A légtisztítókkal kapcsolatosan az emberek közt olyan tévhitet keringenek, hogy gyengítik az immunrendszert. Általában azon a tényen alapulnak, hogy a test hozzászokik a lakás tiszta levegőjéhez, majd hajlamosabbá válik a fertőzésekre a kültéri környezetben lévő szennyeződések miatt, amelyeket nem tudunk elkerülni. Ez azonban természetesen nem igaz.
 
A tiszta légkörben való tartózkodásnak hála testünk regenerálódhat és új erővel töltődhet fel. Mivel nincs kitéve semmiféle allergéneknek, vírusoknak és baktériumoknak, azonban egy kis időre nem kell harcolnia ezek ellen, így valóban megpihenhet. Ez legfőképpen asztmás vagy egyéb légzőszervi betegségekkel küzdő személyek esetében érvényes, akik hajlamosabbak a megbetegedésekre a járvány és az influenza idején.
 
 
Még ha a légtisztító nem is véd száz százalékosan a vírusokkal és a baktériumokkal szemben, mégis egy ügyes segítő, amely jelentősen javítja az élete minőségét. Legalább pihenhet a szmogtól, a füsttől és más, a külső levegőt általában szennyező alkotóelemektől. Ennek hála az otthonában töltött idő alatt igazán élvezheti a lélegzetvételeket.
 
Kedves vásárlóink, a Magyarországon zajló vészhelyzet idején a személyes tanácsadás lehetősége nem áll fenn. AZ INTERNETES BOLT ÉS AZ ÁRUK SZÁLLÍTÁSA NEM KORLÁTOZOTT. Arra kérjük ügyfeleinket, hogy a bankkártyás fizetést részesítsék előnyben. Néhány futárszolgálat jelenleg nem teszi lehetővé a készpénzes fizetést. Az áruk átvételekor kérjük, vegye figyelembe a biztonsági óvintézkedéseket, viseljen maszkot és kesztyűt. Az egész csapat nevében jó egészséget kívánunk.
 

Heureka
Hogyan értékelték a vásárlók az Aerium.hu-t
Összesen 79 értékelés az Árukereső.hu-n
Összesítve

2016.03.12
Hiteles vásárló
100 %

Elégedett vagyok. Ha nem is lakik az ember egy olyan városban, ahol hagyományos boltjuk is lenne, még mindig ott a lehetőség a webáruházon keresztül vásárolni. Ez a cég szerintem mindenképpen stabilnak mondható. Elégedett vagyok és természetesen mindenkinek ajánlom.